Üzleti kihívás

Az adatvagyon hasznosítása számos lehetőséggel kecsegtet, akár az üzleti szféra, akár a közszféra adatai tekintetében. Különös jelentősége lehet az egészségügyi (személyes) adatok statisztikai és tudományos kutatási célú hasznosításának. Ennek jogi keretei azonban meglehetősen összetettek, így a jogszabályi megfelelés (compliance) csak a folyamatok alapos tervezésével és a vonatkozó szabályok ismeretében lehetséges. Az anonimizálás ugyan az adatvédelmi szabályok alóli mentesség ígéretével kecsegtet, a konkrét megvalósítása és az anonimitás jogi megítélése azonban korántsem evidens. A kurzus ezen kihívások megoldásában kíván segítséget nyújtani.

A szolgáltatás leírása

A szolgáltatás keretében egy előadás és workshop-jellegű elemeket is tartalmazó, személyes jelenléttel megvalósuló lehetőséget kínálunk, amely az alábbi modulokból áll:

  1. Személyes jelenléttel megvalósuló előadás, amely az adathasznosítás (adatvédelmi) jogi kereteit tekinti át.
  2. Személyes jelenléttel megvalósuló kiscsoportos foglalkozás, amelynek során a résztvevőknek át kell gondolniuk, hogy a tanultak miként alkalmazhatók a saját szervezetük tekintetében.
  3. A kiscsoportos foglalkozás eredményeinek közös elemzése, létszámtól függően tapasztalatcsere a különböző képviselt szervezetek között.
  4. Tapasztalatcsere és a tanultak közös értékelése.

Célcsoport

A szolgáltatás célcsoportja a saját (személyes) adatainak hasznosításában érdekelt kkv vagy közszférabeli szervezet, ideértve az egészségügyi szolgáltatókat is.

Adatlap

Fókuszterület: Adatvédelem, anonimizálás és adathasznosítás

Szolgáltatástípus: előadás, workshop

Jelenlét: személyes

Helyszín: Pécs, Pécsi Tudományegyetem, Állam-és Jogtudományi Kar, illetve alkalmanként budapesti helyszínen

A szolgáltatás időtartama: 2 óra  frontális előadás + szakmai beszélgetés (igény szerint)

Résztvevők száma: 1-60 fő között

Szolgáltatás díja: A szolgáltatás a „de minimis” támogatási keret terhére térítésmentesen vehető igénybe. A szolgáltatás értéke 63.500 Ft, azaz az igénybe vevő „de minimis” keretét ekkora összeg terheli.

Kapcsolat és további információ: dr. Kollár Gergő, kollar.gergo@ajk.pte.hu

Előadók:

Dr. Szőke Gergely László, PhD (egyetemi oktató, tanszékvezető, PTE ÁJK)
Dr. Hohmann Balázs, PhD (egyetemi oktató, PTE ÁJK)
dr. Kollár Gergő (egyetemi kutató, PTE ÁJK)