Data-EDIH az Electrosub-on is!

2024. október 9-10-én került megrendezésre az Electrosub Konferencia és Kiállítás, az Ipar 4.0 technológiák és megoldások egyik legfontosabb szakmai és üzleti fóruma. A rendezvény célja az volt, hogy bemutassa azokat a legújabb ipari innovatív megoldásokat és lehetőségeket, amelyek jelentősen hozzájárulhatnak a gyártási folyamatok és fejlesztések hatékonyságának növeléséhez.
Az eseményen, a hazai kis- és középvállalkozások digitális fejlettségének előmozdítása érdekében tevékenykedő Data-EDIH projekt önálló szekcióval képviseltette magát. Az érdeklődők különböző előadásokon és kerekasztal beszélgetéseken keresztül ismerkedhettek meg a projekt céljaival, valamint a projekt által kínált tanácsadási szolgáltatással és képzési palettával.
A Data-EDIH szempontjából kifejezetten sikeresen zárult a konferencia, hiszen a projekt standjánál több, mint 50 érdeklődő fordult, meg, akik személyesen is egyeztethettek a projekt tanácsadóival, és akár azonnali támpontot is kaphattak fejlesztési terveikhez, üzleti kihívásaik megoldásához.

Magyarországi EDIH-ek Szakmairendezvénye

A KKV-k digitális fejlődését támogató céllal ülésezett november 18-án a az összes magyarországi EDIH,. A rendezvény célja a tapasztalatok csere, jó gyakorlat bemutatása és egy lehetséges közös pilot projekt elindításának a megbeszélése volt. A magyarországi EDIH szervezetek mindegyike arra törekszik, hogy a hazai kis és közép-vállalkozások, illetve közszféra szervezeteinek támogatása digitális transzformációjukban minél sikeresebbek legyenek

Humán készségek – a LEAN gondolkodás alapjai I.

Üzleti kihívás

Az üzleti kihívások középpontjában jelenleg a digitalizáció áll, kevesebb szó esik azonban a sikeres bevezetés feltételeiről. A minőségi folyamatokra alapozó vállalati kultúra kritikus fontosságú ezen a területen. A lean szemlélet egy olyan munkaszervezési módszer, amely arra összpontosít, hogy a felesleges műveleteket és erőforrásokat minimalizálja, és az áramlás kialakításával javítja a minőséget.

A GINOP 113 – Ipar 4.0 Mintagyárak Kiemelt Projekt keretében végzett részletes szakmai felmérés-sorozat jelentős hiányosságokat tárt fel a folyamatszemlélet alkalmazásában, ezért a lean szemlélet bevezetése kiemelt terület a sikeres digitalizáció megvalósításához. Ennek fényében kiemelkedő jelentősége van a kis- és középvállalkozások oktatásának és támogatásának ezen a területen. Az ilyen kezdeményezések hozzájárulnak a vállalkozások versenyképességének növeléséhez és az ipar 4.0 kihívásainak sikeres kezeléséhez. A lean szemlélet bevezetése révén a vállalkozások hatékonyabbá válhatnak, és jobban felkészülhetnek a digitalizációra és az ipar 4.0 változásaira.

A képzési program leírása

A szolgáltatás egy 2 előadásból álló kurzus, ami segíti a résztvevőket megismerni a folyamatszemlélet és a folyamatjavítás alapvetéseit, amelyek szükségesek az ipar 4.0 megoldások és a digitalizáció fejlesztéséhez a vállalati szervezetben és működtetésben. A kurzus előadásai:

  • Az értékteremtés alapjai.
  • A rend és átláthatóság megteremtése és fenntartása.

Az előadások félnaposak, szeminárium jellegűek: a tartalomnak és az üzenetnek az átadását a hallgatóság számára az érintett témák közös megbeszélésén, valamint a kurzus folyamán általuk elkészített egyszerű, önálló gyakorlati feladat elkészítésével és értékelésével végezzük el. A kurzus felnőttképzési szerződés keretében vehető igénybe, a sikeres elvégzésről tanúsítvány kerül kiállításra.

Kinek szól a képzési program?

A szolgáltatás célcsoportja a kkv szektorban működő vállalatok vezetői és alkalmazottjai, akik aktívan részt vesznek a vállalati folyamatok kialakításában és működtetésében. A workshop nem iparág specifikus, a megszerzett ismeretek bármely ágazatban hatékonyan alkalmazhatók.

Adatlap

Szolgáltatástípus: előadás, műhelymunka Helyszín: BME Ipar 4.0 Technológiai Központ,
1117 Budapest, Magyar tudósok Krt. 2, BME I ép. fsz/017.
Jelenlét, időtartam: Személyes
2x fél nap.
Ütemezés: A szolgáltatási naptárban feltüntetett időpontokban,
8 fő feletti csoportok számára egyedileg, egyeztetett időpontban
Résztvevők száma: 6-12 fő között. Előadók: Katona László, Digital Coach, BME Ipar 4.0 Technológiai Központ

 

Várjuk őszi programjainkon!

Digitális technológiák bemutatása
Humán készségek: a lean gondolkodás alapjai I. és II.
Adatvagyon hasznosítás és anonimizálás jogi keretei
A közadat újrahasznosítás jogi keretei
Digitális és adat alapú egészségügyi technológiák értékelése

A programokról további információkat olvashat a
www.adatedih.hu/események

Várjuk őszi programjainkon!

Digitális technológiák bemutatása
Humán készségek: a lean gondolkodás alapjai I. és II.
Adatvagyon hasznosítás és anonimizálás jogi keretei
A közadat újrahasznosítás jogi keretei
Digitális és adat alapú egészségügyi technológiák értékelése

A programokról további információkat olvashat a
www.adatedih.hu/események
oldalon

Adattudományi alapok Microsoft Azure környezetben képzés

Üzleti kihívás

A képzés célja az adattudomány és az adatkezelés alapjainak megismertetése a Microsoft Azure platformon. Ez a képzés bevezetést nyújt az adatok és az adatkezelés alapvető fogalmaiba, módszereibe és a felhő alapú adatelemzés technikáiba. A képzés során a résztvevők megismerik az adatok kiaknázásának jelentőségét, azok feldolgozását és tárolását, valamint megtanulják, hogyan használják az Azure szolgáltatásokat az adatok hatékony kezeléséhez és elemzéséhez.

A képzés tartalma

  1. Bevezetés: Áttekintésre kerülnek a képzés témakörei, valamint röviden bemutatásra kerül a Microsoft Azure felhőszolgáltatás és annak elérése.
  2. Bevezetés az adatok világába: a gyakori adatfeldolgozással kapcsolatos munkafolyamatok jellemzőinek bemutatása, beleértve hatékony adatkezelés lépéseit, mint az adatgyűjtés, -tárolás, és -feldolgozás; áttekintésre kerülnek a különböző adattípusok, az adatelemzés alapvető fogalmai, továbbá az adattárolás és a vizualizáció alapjai.
  3. A relációs adatbázisok használata: bemutatásra kerül az Azure SQL adatbázis használata az Azure platformon, ismertetésre kerül az adatbázisok létrehozása, konfigurálása és kezelése; bemutatásra kerül, hogyan hozunk létre és módosítunk táblákat, indexeket, eljárásokat és más adatbázis objektumokat; bemutatásra kerül a Managed Instance kezelése az Azure-on – ezt lehetővé teszi az alkalmazások és az adatbázisok közvetlen migrálását a felhőbe; ismertetésre kerül az Azure Managed Instance létrehozása és konfigurálása, valamint a relációs adatok migrálásának folyamata.
  4. Adatok tárolása, előfeldolgozása: ismertetésre kerül az Azure Data Warehouse rendszer, mely segítségével nagy méretű strukturált adatok tárolása végezhető el; ezen belül ismertetésre kerülnek a fontosabb munkafolyamatok, mint a tárolók létrehozása, sématervezés, adatbetöltés és az adatok előfeldolgozása.

Célcsoport

A szolgáltatás célcsoportja a kkv szektoron belül bármely iparág.

Adatlap

  • Fókuszterület: Adatok hatékony kezelésének, elemzésének és a modern adat alapú technológiák alkalmazásának támogatása területspecifikus képzésekkel.
  • Jelenlét: személyesen vagy online
  • Helyszín: személyesen (Debreceni Egyetem Informatikai Kar, 4028 Debrecen, Kassai út 26.) vagy online
  • A képzés időtartama: 16 óra (2 x 8 órás bontásban)
  • A képzés ára: 270.000.- Ft / fő

Szakmai kapcsolattartó: Dr. Tiba Attila

Adattisztítási technológiák és eszközök

Üzleti kihívás

Az adattisztítás alkalmazása hatékony digitalizációs lehetőségeket kínál a kkv-k és a közszféra szereplői számára valamennyi iparágban.

Az információfeldolgozáskor kiemelkedő jelentősége van az adatok minőségének. Az adatdigitalizációs folyamatokhoz kiemelkedő szerepet játszanak az adattisztítási folyamatok, azok lépéseivel együtt. A legtöbbször előforduló adathibák azonosítására, ezek felfedezésére több technika is alkalmazható. A hibák javítására különböző megoldások kidolgozása lehetséges, a triviálistól a komplexig.

A szolgáltatás leírása, folyamata

A szolgáltatás egy előadásból, a hozzátartozó szemléltetésből, megbeszélésből, önálló, gyakorlati feladatmegoldásból áll. Az előadás során három fő témakör kerül bemutatásra:

  1. A leggyakrabban használt adattípusok
  2. Az adattisztítás lépései különböző eszközök segítségével
  3. Hatékony technikák bemutatása a leggyakrabban előforduló hibák kiszűrésére

Az önálló, gyakorlati feladatmegoldás során a résztvevők saját cégük informatikai környezetében mutatják be az adattisztítási technológiák és megoldások alkalmazásának lehetőségeit, hasznosítását.

Az előadás megértését ellenőrizzük az érintett területek közös, csoportos megbeszélésével. A résztvevők bemutatják az új ismeretek hasznosítását a képviselt cégük mindennapjaiban.

Célcsoport

A szolgáltatás célcsoportja a közszférában és a kkv szektoron belül iparágtól függetlenül.

Adatlap

  • Fókuszterület: adatok gyűjtése, azonosítása és tisztítása a digitális transzformációs folyamatokan; digitális technológiák céges, adatközpontú adaptációja és alkalmazása.
  • Szolgáltatástípus: előadás, demonstráció
  • Jelenlét: személyes / online
  • Helyszín: 1117 Budapest, Pázmány Péter sétány 1/c
  • A szolgáltatás időtartama: 6 óra
  • Résztvevők száma: 5-25 fő
  • Szolgáltatás ára: 66 000 Ft/fő
  • A szolgáltatás ütemezése: igény szerint tervezve, az előadás a részvételi szándék regisztrálást követően leghamarabb 21 nappal kerül kiírásra.
  • Előadók: Németh Tamás Zoltán

Digitális technológiák vállalati szakembereknek

Üzleti kihívás

A hagyományos működésről az adat-vezérelt működésre való átállás és a kapcsolódó digitalizációs projektek tervezése és végrehajtása során számos szervezeti, üzleti és műszaki problémával fog egy vállalat szembesülni. Külső szakmai támogatással az ezekből fakadó nehézségek és kihívások áthidalása gyorsabban megy, főleg, ha a vállaltnak még nincs tapasztalata ilyen mértékű átalakulás végrehajtásában.

A workshop leírása

Ennek a szolgáltatásnak a célja, hogy a vállalatok a tervezett fejlesztéseikhez testreszabott, célirányos információkat, oktatást kapjanak.

Felkészülésként az oktatói csapat áttekinti a vállalkozás fejlesztési terveit, és konzultál a vállalati vezetőkkel. A megismert információk alapján a csapat egy egész napos, testreszabott konzultációs csomagot állít össze. A képzési napon a vállalat 3-8 vezetője és szakembere vesz közösen részt, így biztosítva, hogy az áttekintett projekt szakmai területein minden szinten ugyan az információ álljon rendelkezésre, a projekttel szembeni elvárások minden szinten megegyezzenek. A résztvevők kisebb csoportokra bonthatók – külön csoport fókuszálhat a szakmai kérdésekre, külön a menedzsment feladatokra. A workshop végén a résztvevők közösen áttekintik a tanultakat, és prezentálják a projekt megvalósításának tervét. A szakmai képzések, konzultációk az adatgyűjtés, adatelemzés, az adat alapú működés műszaki és menedzsment feladatai közül kerülnek kiválasztásra, mint például:

  • adatkezelési technológiák és eszközök,
  • adatelemzés,
  • adattárolás, adatvizualizáció,
  • szenzorok, szenzor hálózatok, IoT rendszerek,
  • Felhő alapú technológiák és szolgáltatások,
  • Digitális ikerpár,
  • MES, ERP, CRM,
  • Lean menedzsment, stb.

Kinek szól a workshop?

A szolgáltatás célcsoportja a kkv szektoron belül bármely iparág.

Adatlap

Szolgáltatástípus: előadás, műhelymunka Helyszín: BME Ipar 4.0 Technológiai Központ,
1117 Budapest, Magyar tudósok Krt. 2, BME I ép. fsz/017.
Jelenlét, időtartam: Személyes
Fél, vagy 2x fél nap.
Ütemezés: A szolgáltatási naptárban feltüntetett időpontokban,
8 fő feletti csoportok számára egyedileg, egyeztetett időpontban
Résztvevők száma: 6-12 fő között. Előadók: Katona László, Digital Coach, BME Ipar 4.0 Technológiai Központ